2014. december 17., szerda

Volt egyszer egy Tisza...

 Ahogy az már közismert, a hétvégi menetrendváltással megszűnt az 1949 óta közlekedő Tisza-Expressz. Sokan tudják rólam, hogy nagy kedvencem volt ez a vonat, bizonyítékként álljon itt most eme képes összeállítás is, egyúttal ezzel szeretnék tisztelegni a 65 éven át Budapestet és Moszkvát összekötő járatról.

2005. novemberének egyik kora hajnalán járunk. Ebben az évben még igen korán, 6:11-re ért Debrecenbe a vonat. Képünkön a 24-es Gigant várja az indulást, az 5. vágányon.

2014. december 16., kedd

JMM-Kárpátbusz autós fotótúra - 1. rész - Borsodi kalandozás

A Kárpátbusz blog egyik szerkesztőtársával, Renccámvadásszal régóta tervezgettük már, hogy kocsival kellene fotótúrákat lebonyolítani. Ez idén június elején el is érkezett.A túránk annyira jól sikerült, hogy további hasonló túrákat is lebonyolítottunk, a mostani bejegyzés megjelenésekor már 4 túrán voltunk túl, amik mind bemutatásra kerülnek majd a részünkről. :)

Naná, hogy kedvenc megyénkben, Borsod-Abaúj-Zemplénben kellett elkezdenünk a sorozatot. :) De ennyire még nem szaladunk előre, a 0. nap délutánján még azért kiugrottunk Hajdúszoboszlóra, hiányzó rendszámaink számának csökkentése érdekében. :) A BCB-202-essel Renccámvadász jön, én addig meg hozok egy képet az FJP-733-asról. :)

FJP-733